Az év Műkörmöse verseny 2025-ben ismét megrendezésre kerül, és várja a jelentkezőket.
KATEGÓRIÁNKÉNT 2 versenyszám áll nyitva a nevezők előtt. A NYÍLT kategóriában bárki, aki rendelkezik OKJ végzettséggel, megmérettetheti magát, a KEZDŐ kategóriában pedig azok jelentkezését várjuk, akik OKJ végzettsége nem régebbi, mint 2 év.
A KEZDŐ kategóriában csak SZALON körmökkel lehet nevezni két versenyszámban:
-szalon köröm sík díszítéssel-szalon köröm 3D díszítéssel
Az NYÍLT kategóriában kizárólag extrém körmökkel lehet nevezni, méghozzá két versenyszámban:
-extrém köröm 3d díszítéssel-extrém köröm sík díszítéssel
Minden induló a kategóriájának megfelelően több versenyszámban is nevezhet. Tehát, aki kezdő kategóriában indul lehetősége van sík - és 3D díszítésben is indulni. A nyílt kategóriában szintén lehetőség van mindkét versenyszámban indulnia a versenyzőnek a saját kategóriáján belül.
Versenyszámonként külön munkát kell beküldeni.
A 2025-ös verseny művészi koncepciója: A jövő körmei
A téma egyaránt érvényes az összes verseny kategóriára.
A munkát beküldő versenyzőnek csatolni kell egy rövid témaleírást pl.: hogy mi ihlette meg a témán belül, milyen változatos anyaghasználatot eszközölt, mennyi időt vett igénybe az elkészítése, stb.
FONTOS! Egy versenyszámhoz 5 db fénykép beküldésére van szükség az alábbi pontokhoz.
1.Végkép
2-3.Oldal kép (mindkét oldalt, legyező kéztartásban)
4. Szemből
5.Felülnézeti kép
Az alábbi képeken láthatók minták, az egyes beállításokhoz. Amennyiben a versenyző nem veszi figyelembe a kért képek beállítását, és elvárt darabszámát, azonnali KIZÁRÁST von maga után.
‼️MYSTIC NAILS terméknek szerepelnie kell az elkészült VÉGKÉPEN. Amennyiben hiányzik a termékfotó, az azonnali kizárást von maga után‼️
A VERSENYMUNKA ELKÉSZÍTÉSÉNEK SZABÁLYAI
NYÍLT KATEGÓRIA
Extrém köröm 3D díszítéssel:A modell bőre legyen egészséges, sérülésmentes. (Tetoválás megengedett.) A készített köröm szabadon választható, de a választott formának szabályosnak és felismerhetőnek kell lennie.
A körmök hossza minimum egy teljes Mystic Extrem sablon mérete legyen, azaz 4,3 cm a szabadszéltől. Maximális hosszméret nincs meghatározva!
Előre elkészített extra hosszú körmök esetén a körömlemezre való felhelyezés esetén ügyeljünk, hogy ne látszódjon a felragasztás/visszaragasztás, tökéletesen illeszkedjen a körömágyhoz.

A körmök bármilyen műkörmös alapanyag felhasználásával készülhetnek (zselé, porcelán, acrylgel, lakkzselé, színes anyagok).
A köröm díszítéséhez használható anyagok: 3D porcelán, 3D gyurma zselé, színes zselé, festő zselé, akril festék, aquarell, beépített díszek, króm por, nyomda...stb.
Süthető gyurma, műanyag és előre megvásárolt kiegészítők NEM HASZNÁLHATÓAK, amelyek kizárást vonnak maguk után. Kövek használata megengedett.
Francia körmök esetén körömágyhosszabbító anyag használata KÖTELEZŐ.
Francia köröm készítése kötelező minimum 3 db körömre. (A pontozásnál ez nagy súllyal szerepel!) A mosolyvonalak sarokpontjai tűhegyben végződjenek, illetve szimmetrikusnak kell lenniük. A mosolyvonalakat nem takarhatja díszítés. A 3d díszítés magassága nincs meghatározva, azaz szabadon választható, de ízléses, esztétikus legyen.
A festett francia TILOS, tehát az épített francia az, amit technikailag elfogadunk!
Francia köröm készítése kötelező minimum 3 db körömre. (A pontozásnál ez nagy súllyal szerepel!)
A mosolyvonalak sarokpontjai tűhegyben végződjenek, illetve szimmetrikusnak kell lenniük. A mosolyvonalakat nem takarhatja díszítés. A 3d díszítés magassága nincs meghatározva, azaz szabadon választható, de ízléses, esztétikus legyen.
A festett francia TILOS, tehát az épített francia az, amit technikailag elfogadunk!
A francia részt lehet színesen, beépített díszekkel, különböző technikai elemekkel megvalósítani. A lényeg, hogy a mosolyvonal sarokpontok jól láthatóak legyenek.
Szakmai értékelés:
Értékelési szempontok: technikai és díszítési pontozás alapján.
Technikai pontozási szempontok:
- A forma korrektsége (határozott, azonnal felismerhető): 4 pont
- Körömágyhosszabbító korrektsége (A francia rész sarokpontjai egy magasságban, tűhegyben végződjenek.): 8 pont
- Foltmentesség: 4 pont
- Összkép: 10 pont
Díszítési pontozási szempontok:
- A munka tisztasága: 4 pont
- A díszítés nehézségi foka: 5 pont
- A témával való harmónia: 4 pont
- Összkép: 10 pont
Azonnali automatikus kizárást von maga után, ha a végső képen nincs Mystic Nails termék!
Fontos szempont a munkáról készített fotó minősége, hangulata. A fenti szakmai szempontok alapján elnyert pontok azonossága esetén az összkép és a fotó minősége, hangulata dönti el, melyik beküldött munkát értékeli jobbnak a szakmai zsűri.
Extrém köröm sík díszítéssel:
A modell bőre legyen egészséges, sérülésmentes. (Tetoválás megengedett.) A készített köröm szabadon választható, de a választott formának szabályosnak és felismerhetőnek kell lennie.
A körmök hossza minimum egy teljes Mystic Extrem sablon mérete legyen, azaz 4,3 cm a szabadszéltől. Maximális hosszméret nincs meghatározva!
Előre elkészített extra hosszú körmök esetén a körömlemezre való felhelyezés esetén ügyeljünk, hogy ne látszódjon a felragasztás/visszaragasztás, tökéletesen illeszkedjen a körömágyhoz.

A körmök bármilyen műkörmös alapanyag felhasználásával készülhetnek (zselé, porcelán, acrylgel, lakkzselé, színes anyagok).
A köröm díszítése síkban történik, melyhez használható: színes zselé, festő zselé, akrilfesték, aquarell, beépített díszek, krómpor, nyomda, csipke...stb. A kövek használata megengedett.
Francia körmök esetén körömágyhosszabbító anyag használata KÖTELEZŐ.
A francia köröm készítése kötelező minimum 3 db körömre. (A pontozásnál ez nagy súllyal szerepel!)
A mosolyvonalak sarokpontjai tűhegyben végződjenek, illetve szimmetrikusnak kell lenniük. A mosolyvonalakat nem takarhatja díszítés.
A festett francia TILOS, tehát az épített francia az, amit technikailag elfogadunk!
A francia részt lehet színesen, beépített díszekkel, különböző technikai elemekkel megvalósítani. A lényeg, hogy a mosolyvonal sarokpontok jól láthatóak legyenek.
Szakmai értékelés:
Értékelési szempontok: technikai és díszítési pontozás alapján.
Technikai pontozási szempontok:
- A forma korrektsége (határozott, azonnal felismerhető): 4 pont
- Körömágyhosszabbító korrektsége (A francia rész sarokpontjai egy magasságban, tűhegyben végződjenek.): 8 pont
- Foltmentesség: 4 pont
- Összkép: 10 pont
Díszítési pontozási szempontok:
- A munka tisztasága: 4 pont
- A díszítés nehézségi foka: 5 pont
- A témával való harmónia: 4 pont
- Összkép: 10 pont
Azonnali automatikus kizárást von maga után, ha a végső képen nincs Mystic Nails termék!
Fontos szempont a munkáról készített fotó minősége, hangulata. A fenti szakmai szempontok alapján elnyert pontok azonossága esetén az összkép és a fotó minősége, hangulata dönti el, melyik beküldött munkát értékeli jobbnak a szakmai zsűri.
Kezdő KATEGÓRIA
Szalon köröm sík díszítés:
A modell bőre legyen egészséges, sérülésmentes. (Tetoválás megengedett.) A készített köröm szabadon választható, de a választott formának szabályosnak és felismerhetőnek kell lennie.
A köröm hossza a szabadszéli résztől nem lehet nagyobb 1,5 cm-nél.

A körmök bármilyen műkörmös alapanyag felhasználásával készülhetnek (zselé, porcelán, acrylgel, gél lakk, színes anyagok) A köröm díszítése síkban történik, melyhez használható: színes zselé, festő zselé, akril festék, aquarell, beépített díszek, króm por, nyomda, stb. A kövek használata megengedett.
A francia köröm készítése kötelező minimum 3 db körömre. (A pontozásnál ez nagy súllyal szerepel!)
A mosolyvonalak sarokpontjai tűhegyben végződjenek, illetve szimmetrikusnak kell lenniük. A mosolyvonalakat nem takarhatja díszítés.
A festett francia TILOS, tehát az épített francia az, amit technikailag elfogadunk!
A francia részt lehet színesen, beépített díszekkel, különböző technikai elemekkel megvalósítani. A lényeg, hogy a mosolyvonal sarokpontok jól láthatóak legyenek.
Szakmai értékelés:
Értékelési szempontok: technikai és díszítési pontozás alapján.
Technikai pontozási szempontok:
- A forma korrektsége (határozott, azonnal felismerhető): 4 pont
- Körömágyhosszabbító korrektsége (A francia rész sarokpontjai egy magasságban, tűhegyben végződjenek.): 8 pont
- Foltmentesség: 4 pont
- Összkép: 10 pont
Díszítési pontozási szempontok:
- A munka tisztasága: 4 pont
- A díszítés nehézségi foka: 5 pont
- A témával való harmónia: 4 pont
- Összkép: 10 pont
Azonnali automatikus kizárást von maga után, ha a végső képen nincs Mystic Nails termék!
Fontos szempont a munkáról készített fotó minősége, hangulata. A fenti szakmai szempontok alapján elnyert pontok azonossága esetén az összkép és a fotó minősége, hangulata dönti el, melyik beküldött munkát értékeli jobbnak a szakmai zsűri.
Szalon köröm 3d díszítés:
A modell bőre legyen egészséges, sérülésmentes. (Tetoválás megengedett.) A készített körmök formája szabadon választható, de a választott formának szabályosan megépített, határozott, azonnal felismerhetőnek kell lennie A köröm hossza a szabadszéli résztől nem lehet nagyobb 1,5 cm-nél.

A körmök bármilyen műkörmös alapanyag felhasználásával készülhetnek (zselé, porcelán, acrylgel, gél lakk, színes anyagok).
A köröm díszítése 3D-ben történik, melyhez használható: színes zselé, festő zselé, akril festék, aquarell, beépített díszek, króm por, nyomda...stb. A kövek használata megengedett.
A francia köröm készítése kötelező minimum 3 db köröme. (A pontozásnál ez nagy súllyal szerepel!)
A mosolyvonalak sarokpontjai tűhegyben végződjenek, illetve szimmetrikusoknak kell lenniük. A mosolyvonalakat nem takarhatja díszítés.
A 3D díszítés magassága nincs meghatározva, azaz szabadon választható, de ízléses és esztétikus legyen.
A festett francia TILOS, tehát az épített francia az, amit technikailag elfogadunk!
A francia részt lehet színesen, beépített díszekkel, különböző technikai elemekkel megvalósítani. A lényeg, hogy a mosolyvonal sarokpontok jól láthatóak legyenek.
Szakmai értékelés:
Értékelési szempontok: technikai és díszítési pontozás alapján.
Technikai pontozási szempontok:
- A forma korrektsége (határozott, azonnal felismerhető): 4 pont
- Körömágyhosszabbító korrektsége (A francia rész sarokpontjai egy magasságban, tűhegyben végződjenek.): 8 pont
- Foltmentesség: 4 pont
- Összkép: 10 pont
Díszítési pontozási szempontok:
- A munka tisztasága: 4 pont
- A díszítés nehézségi foka: 5 pont
- A témával való harmónia: 4 pont
- Összkép: 10 pont
Azonnali automatikus kizárást von maga után, ha a végső képen nincs Mystic Nails termék!
Fontos szempont a munkáról készített fotó minősége, hangulata. A fenti szakmai szempontok alapján elnyert pontok azonossága esetén az összkép és a fotó minősége, hangulata dönti el, melyik beküldött munkát értékeli jobbnak a szakmai zsűri.
A fotó elkészítésének szabályai:
!!Mystic Nails terméknek szerepelnie kell az elkészült VÉGKÉPEN. Amennyiben hiányzik a termékfotó, az azonnali kizárást von maga után‼️
5db képet kell egy versenyszámon belül a nevezőnek beküldeni:
- 1. Végkép
- 2-3. Oldal kép (mindkét oldalt, legyező kéztartásban)
- 4. Szemből
- 5. Felülnézeti kép
Fentebb a képeken láthatók minták, az egyes beállításokhoz.
Követelmények:
- A fotó legyen fekvő elrendezésű
- A fotó felbontása minimum: 1080px ×1080px
- A körmök a képen legyenek élesek, jól kivehetők
- A fotó JPG vagy JPEG kiterjesztésű legyen
- A fotón szerepelnie kell legalább egy kéznek. A kézen legalább 4 ujjon látható legyen a köröm.
- A fotón bármilyen dekoráció szerepelhet. Arra ügyeljünk, hogy ne legyen törölköző vagy porelszívó a háttérben
- A kép legyen kompozíciójában esztétikus, minél jobb minőségű, a részletek legyenek kidolgozottak
- A képen élességet, fehéregyensúlyt lehet állítani, de bármilyen egyéb retusálás tilos. Retusálásnak számít pl. a kép feliratozása, keret készítés, körbevágás, homályosítás, háttércsere, a kép részleteinek eltüntetése, javítása, új elemek hozzáadása, valamint minden olyan munka, mely a körmök, a körömbőr, a kéz bőrének és az ékszernek a minőségét látszólag javítja. Ezt a szempontot retusálásban jártas grafikus szakember ellenőrzi!
- A képen nem lehet semmi féle logó, név; - ezeket a Mystic Nails szakembere fogja rárakni.
- Más márkajelzés vagy más márkára utaló jelzés, vizuális elem a képen nem szerepelhet
- Szintén nem szerepelhet a képen a munka készítőjére utaló, vagy annak azonosítását lehetővé tevő semmilyen jel, jelzés
A versenymunkák értékelése:
1) Szakmai értékelés:
Minden beküldött munkának van technikai és díszítési értékelési szempontja. A beérkezett pályázatokat szakmai zsűri értékeli, és a legjobbnak ítélt 3 pályaművet díjazza, tehát versenyszámonként hármat (1., 2., 3., hely).
Technikai pontozási szempontok:
- A forma korrektsége (határozott, azonnal felismerhető): 4 pont
- Körömágyhosszabbító korrektsége (A francia rész sarokpontjai egy magasságban, tűhegyben végződjenek.): 8 pont
- Foltmentesség: 4 pont
- Összkép: 10 pont
- A munka tisztasága: 4 pont
- A díszítés nehézségi foka: 5 pont
- A témával való harmónia: 4 pont
- Összkép: 10 pont
Azonnali automatikus kizárást von maga után, ha a végső képen nincs Mystic Nails termék!
Fontos szempont a munkáról készített fotó minősége, hangulata. A fenti szakmai szempontok alapján elnyert pontok azonossága esetén az összkép és a fotó minősége, hangulata dönti el, melyik beküldött munkát értékeli jobbnak a szakmai zsűri.
Zsűritagok:
- Gyimesi Dóra (a Mystic Nails alapítója, nemzetközi szakoktatója, termékfejlesztője, Kétszeres Nailympics Műkörömépítő Olimpiai Bajnok)
- Veszelovszki Gitta (a Mystic Nails nemzetközi szakoktatója, termékfejlesztője)
- Bakos Betti (a Mystic Nails trénere) Vendégzsűri:
- Filipcsei Ditti (Márkafüggetlen zsűritag, Dark Home Cup Extrém II., Studio Flash Plakátfotó Bajnokság Extrém Kategória I., Brilliant World Cup 2023 Hungary I., Latvian Global Nail Cup 2023 Winner I.)
- Hegyi Andrea (Többszörös Magyar Bajnok, NailPro Kupa 2. helyezett, EB. 3. helyezett, További szakmai kitüntetések a kiemelkedő munkájáért)





Kattints a evmukormose.hu oldalra, töltsd ki a regisztrációs űrlapot.
A két kategória közül (kezdő és nyílt) csak egyikben lehet egy nevezőnek indulni. Viszont kategóriájának megfelelően akár mindkét
versenyszámban (sík díszítés, 3D díszítés) is nevezhet egy versenyző. Fontos, hogy versenyszámonként külön munkát kell beküldeni.
Csak OKJ-s bizonyítvánnyal rendelkező, Magyarországon élő szakemberek munkáit tudjuk elfogadni!
3) A versenyen való részvétel további feltételei:
A fénykép feltöltésével a versenyző a verseny szabályait elfogadja, és hozzájárul, hogy adatait (név, település) a verseny szervezője az eredményhirdetéskor megjelenítse.
A fénykép feltöltésével a versenyző a fénykép szerzői jogait önként, ellenszolgáltatás nélkül átadja a Mystic Nails Hungary. számára, és hozzájárul, hogy a fotót a jövőben marketing és egyéb tevékenységekre felhasználja térbeli és időbeli korlátozás nélkül.
A fénykép feltöltésével a versenyző nyilatkozik, hogy amennyiben a képen szereplő modell arca látható, a modell beleegyezik, hogy a fotót a Mystic Nails Hungary Kft. közzé tegye, átszerkessze, sokszorosítsa, a jövőben marketing és egyéb tevékenységekre felhasználja térbeli és időbeli korlátozás nélkül.
A verseny tisztaságának megőrzése érdekében a fent leírt szabályzatnak legyenek szívesek eleget tenni.
A versenykiírásban szereplő bármely feltétel be nem tartása a versenyből való kizárást vonja maga után.
Tilos a nevezésre beadott képeket a verseny napjáig bármilyen más platformon publikálni.
4) A verseny ütemezése
Nevezési és beküldési határidő: 2025.04.11 14:00
A beküldött képek csak a nevezési időszak lezárultával kerülnek közzétételre! Díjátadás: Kizárólag személyesen 2025. 04. 27.-én a Kedvenc Műkörmösök Napján, Szegeden (A nyerteseket előre értesítjük.)
A jelentkezés regisztrációhoz kötött. Itt tudsz regisztrálni és feltölteni a pályázati munkádat.
5) A leendő nyertesek hozzájárulnak ahhoz, hogy a Szervező (Mystic Nails Hungary Kft.) az elérhetőségeiket a média képviselőinek továbbítsa, igény esetén a sajtótermékekben, mint nyertesek megjelenjenek.